Patkó Imre Gyűjtemény - Győr

látnivalók Győrben

Patkó Imre Gyűjtemény - Győr

A Vastuskós-háznak nevezett épület, amelyben a Xántus János Múzeum Patkó Imre kollekciója található, Győr egyik legszebb kora barokk épülete.

Az eredetileg egyszintes ház a 16. század végéig a győri székeskáptalan tulajdonában volt. 1833-ban Zittrich Mátyás kereskedő birtokába került. A fűszerkereskedő cégérként állíttatta a sarokerkély alá az 1829-ben bécsi mintára készíttetett vastuskót. A Vastuskós vagy Zittrich-ház az 1980-as évek közepéig polgári lakóház volt. A homlokzat első helyreállítása 1962-ben valósult meg. A teljes rekonstrukciót 1985-86-ban Szőcs Sándor építész tervei alapján végezték.



Patkó Imre 1922-ben született Gyomán. A 40-es évek második felétől újságíróként dolgozott. 1956-ban a Magyar Rádió Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetője, a forradalmi események után a Magyar Távirati Iroda munkatársa volt. Külpolitikai szerkesztő, majd pekingi és londoni tudósító. Később diplomáciai szolgálatot teljesít, a párizsi Magyar Nagykövetség tanácsosa, sajtóirodájának vezetője.

A rendkívül művelt, hat nyelvet beszélő Patkó Imre elsősorban sikeres külpolitikai újságíró volt, de a 60-as évek elejétől figyelme, érdeklődése kiterjedt a képzőművészet irányába is. 1972-ben oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti szakán. Ettől az időtől közírói munkásságában egyre nagyobb teret nyertek azok a tanulmányok, cikkek, amelyek a képzőművészet tárgyköréből merítették témáikat.

A képzőművészet iránti vonzalom kiélésére leginkább párizsi szolgálata éveiben nyílott alkalma. Ebben az időszakban gyűjteményét a külföldön élő magyar alkotók és jelentős nyugat-európai művészek alkotásaival gazdagíthatta, és a Párizsban megjelenő Magyar Műhely munkatársai, szerkesztői véleménye szerint is "sokat tett azért, hogy a hazai és a külföldön élő magyar értelmiség jobban megismerje, jobban megértse egymást".

Patkó Imre utolsó óhaja az volt, hogy az évtizedek során az ország egyik legrangosabb, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményévé formálódott kollekció egyben maradjon s lehetőség szerint a széles nagyközönség elé kerüljön. A maga nemében páratlan gyűjtemény végleges otthonául Győr-Sopron Megye elöljárósága a város egyik legszebb épületét bocsátotta rendelkezésre. Ebben a kiállítás céljaira felújított épületben nyílt meg 1986. május 8-án a Xántus János Múzeum Patkó Imre gyűjteményének reprezentatív anyagát bemutató állandó kiállítás.

További információk:
Xántus János Múzeum Patkó Imre Gyűjteménye

Győr, Széchenyi tér 4.
Tel: +36 (96) 310-588
  • 

    Győri látnivalók

    • Püspökvár és Püspöki Palota - Győr

      Győr
      A Káptalan-domb évszázadok óta a város központja Itt található az ezeréves győri püspökség székhelye, a Püspökvár...

    • Szent László Herma - Győr

      Győr
      A Szent Korona és a Szent Jobb mellett Magyarország legjelentősebb szakrális emléke a Szent László Herma, amely I. László...

    • Esterházy-palota - Győr

      Győr
      A Városi Művészeti Múzeum Képtára 1997. november 3-án nyílt meg a kiváló színvonalú, modern magyar műalkotásokat tar...

    • Radó-sziget - Győr

      Győr
      A Radó-sziget Győr történelmi magjában található, a Rába két ága fogja közre. A sziget közvetlenül a Rába torkolata ...

    • Kovács Margit Állandó Kiállítás - Győr

      Győr
      A Gutenberg téri, gyönyörű barokk Frigyláda szoborcsoporttal szemben, az Apáca utca sarkán találjuk a klasszicista stílus...

    • Zsinagóga - Győr

      Győr
      Az ortodoxok győri zsinagógája fontos helyet foglal el Közép-Európa XIX. századi építészetében. Különleges, nyolcszö...

    • Püspökerdő - Győr

      Győr
      Pinnyéd Győr egyik városrésze, a Rábca bal partján található. Kirándulás a PüspökerdőbeAz egykori halászfalu nevét ...

    • Bazilika - Győr

      Győr
      A győri Bazilika a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandombon található, a Püspökvárral szemben. Az épü...

    • Várkazamata-Kőtár - Győr

      Győr
      A Várkazamata-Kőtár Győr történelmi belvárosában, a Bécsi kapu téren található. Három állandó kiállításból áll...

    • Régi városháza - Győr

      Győr
      Az 1560-as évektől kezdve itt állt a városháza. A mai épület 1753-54 közt készült el. 1898-ig (a jelenlegi Városháza m...

    • Loyolai Szent Ignác bencés templom - Győr

      Győr
      A Loyolai Szent Ignác Bencés templom kéttornyos kora barokk templom, Győr óvárosának főterén, a Széchenyi téren áll. A...

    • Kálvária - Győr

      Győr
      A XVIII. századi barokk kálvária hét stációkápolnából áll. Lezárásában két fazsindellyel fedett, kupolás, Witwer M...

    • Nemzeti Színház - Győr

      Győr
      A győri színjátszás alapjával már a 17.-században megismerkedhettek az ottani lakosok a Jezsuitáknak köszönhetően. 1629...

    • Váczy Péter Állandó Kiállítás - Győr

      Győr
      Győr belvárosának nevezetes épülete, a Magyar Ispita ad otthont a Váczy Péter történészprofesszor műgyűjteményéből ...

    • Király utca - Győr

      Győr
      A Király utca Győr történelmi belvárosában található, a Bécsi kapu tér északi részét köti össze a Széchenyi tér ...

    • Rába-Quelle Fürdő - Győr

      Győr
      Rába-Quelle Fürdő nem csak gyógyvízével, de fekvésénél fogva is nagy vonzerővel bír a fürdőző vendégek számára. A...

    • Borsos Miklós Állandó Kiállítása - Győr

      Győr
      A Káptalandombon álló épület a középkortól püspöki udvarbíróházként működött. Helyén a római korban gabona-és ...

    • Városi Művészeti Múzeum - Napóleon Ház - Győr

      Győr
      A XVII. századi eredetű, majd barokk formában a VIII. században átépített polgári lakóházat Napóleon-háznak is nevezik...

    • Baross út - Győr

      Győr
      A Baross út Győr legjelentősebb sétáló- és üzletutcája, a Belváros észak-déli tengelye. Számos étterem, üzlet, cukr...

    • Frigyláda-szobor - Győr

      Győr
      Az olaszos hangulatú kis Gutenberg tér fő látványossága a Frigyláda-szobor, Győr legszebb barokk szobra. 1729-ben egy big...

    oldalak: 1 | |
    
    • Látnivalók Győr közelében

    • Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet

      A Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet több kisebb-nagyobb mozaikfoltból tevődik össze, a tájvédelmi körzet négy fő részét ...

    • Pannonhalmi Bencés Főapátság

      A Főapátság a magyar történelem egyik kiemelkedően becses emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központ, a világ...

    • Magtár és a Majorsági épületegyüttes

      Jelenleg a Magtár Művészeti Alapítvány tulajdonában van, kik kulturális célra kívánják hasznosítani az épületet. A M...

    • Szoborpark

      A város központjában, a Szabadság téren lévő parkban található Országzászló 1940-ben épült.

    • Szentkút - Szentkút

      A Kistó nyugati oldalán áll a barokk Szentkút, mely régen a Véndek-hegy forrását díszítette.

      A forrás elapa...

    • Holocaust emlékmű és zsinagóga

      A Liget közvetlen közelében található a zsidó templomként emlegetett zsinagóga. 2004-ben az épület előtti közterülete...

    • Főbírói ház

      Feltehetően ennek átépített változata a mai emeletes, több helyiséges épület, amelyik 1950-ig adott helyet a főbírói, ...

     
Település ismertető
  • Győr

    Győr, Bécs és Budapest között félúton fekvő patinás, sokszínű város, ahol építészeti, kulturális és ter...


Győri és környéki programok

Szállások Győrben



és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu