Győr belvárosának nevezetes épülete, a Magyar Ispita ad otthont a Váczy Péter történészprofesszor műgyűjteményéből rendezett állandó kiállításnak. Az épület a magára maradt, egyedül élő, idős győri polgárok otthona volt. Széchenyi György püspök 1666-ban létrehozott alapítványa szolgálta a működését az I. világháborúig.
Az 1700-as évek első harmadában az eredetileg két önálló, földszintes reneszánsz épületet oszlopos belső udvarral és összekötő folyosóval, valamint emeleti traktussal bővítették ki és templomot építettek hozzá, amit 1735-ben Szent Erzsébetnek szenteltek. Az egykori főoltárkép - ma a baloldali mellékoltárt díszíti - Schaller István győri születésű mester alkotása (1740-1742 között). Külső homlokzatán, az emeleti ablakok közötti félköríves fülkében Szent Flórián és Szent József szobra látható.
Az 1960-as években átalakították az épületet és apró, többségében egyszobás lakásokat alakítottak ki benne. 1963-ban udvarán díszkutat állítottak fel Borsos Miklós Phönix című madárszobrával. 1994-ben Kolozsváry Ernő polgármester kezdeményezésére a Városi Önkormányzat Foltányi Miklós és Winkler Gábor tervei alapján a XVIII. századi állapotot állíttatta vissza és múzeumépületté alakíttatta. Kiállítótereiben 1995. január 1-től Váczy Péter magángyűjteménye és elsősorban kortárs képzőművészeti időszaki kiállítások láthatók.
Váczy Péter gyűjteményének magját reneszánsz és barokk bútorok, képző-és iparművészeti tárgyak alkotják. Az ezt megelőző történelmi korokból szórványos görög és római, továbbá középkori magyar régészeti emlékeket, egy kínai hárommázas terrakotta sírőrző katonát, a XIX. századból keleti szőnyegeket, üveg, ezüst és bronz tárgyakat, kínai porcelánokat, csillárokat, falikarokat találunk.
A gyűjtemény legszebb darabjai közé tartozik egy 16. sz. eleji spanyol csontberakásos íróláda, három 16. századi bőr- és bársony kárpitozású karosszék, egy oroszlánlábas kör alakú asztal, egy rozettadíszes kelengyeláda, Giacomo Piazetta remekmívű, angyalalakos konzolasztala, valamint egy dúsan faragott olasz tálalószekrény mellett a 17. századi felvidéki szekrények között egy gazdagon díszített és restaurálatlanul is lenyűgöző látványt nyújtó kabinetszekrény, egy márványutánzatú festéssel díszített kétajtós ruhásszekrény, oromzatán a Pethő család címerével. Ugyancsak remek mestermunkák az intarziás vagy festett rokokó komódok, az észak-olasz emeletes írószekrény, továbbá a faragott, vagy intarziadíszes székek, az aranyozott, faragott keretes tükrök, valamint egy 17. század végi epitáfium.
A gyűjtemény nagyságához mérten kevés számú képzőművészeti alkotás között olyan remekműveket találunk, mint a 15. századi sienai Mária a gyermek Jézussal és szentekkel című festmény, Pietro Muttoni Iphigénia feláldozását megjelenítő képe, a Sebastian Bourdon munkájaként azonosított, bibliai jelenetet ábrázoló festmény, Gregorio Guglielmi mártíromság-jelenete, a 15. századi, firenzei terrakotta gyertyatartó angyalpár, az 1500 körüli délnémet Krisztus imádása-jelenetes fa relief, egy 16. század eleji Krisztus-korpusz, valamint egy azonos korból származó, ismeretlen dél-német mester műve, a Szent Anna harmadmagával című szobor.
A XVIII. századi magyarországi barokk szobrászat emlékeiből Wéber József Lénárt, I. J Stammel és két ismeretlen magyar és osztrák mester faszobrai figyelemreméltóak (Máté evangélista, Adoráló angyalok). A kisebb használati tárgyak között jelentősek a reneszánsz, olasz és spanyol dísztálak, az Andrea Briosco (Riccio) műhelyében készült bronz olajmécses, egy 17. századi lőcsei ötvösmester aranyozott ezüst kelyhe, egy fém berakásos spanyol olló és egy oszlopos nyelű kanál, egy bronz miseedény garnitúra, néhány fajansz-, porcelán- és mázas cserépedény és dísztárgy, a 18. századi magyar üvegművészeti emlékek, empire órák, Franciscus Paschperger pesti ötvös 1796-ban készült ezüst örökmécsese.
A gyűjteményben textíliák is szerepelnek. A múlt századi iráni és kaukázusi szőnyegeken és nyomott mintás indiai szöveten kívül 17. századi bársony- és selyemszövet-töredékeket, 18. századi gobelin-hímzést és egy 15. századi hímzett kazula-hátlapot találunk, ez utóbbi remek darab Salzburgban készülhetett. Az ötvösmunkák között kitűnő kvalitású még az 1600 körüli, németalföldi Krisztus siratását ábrázoló, aranyozott réz relief és egy 17. századi ismeretlen mester Salamon ítéletét ábrázoló, kör alakú ezüst domborműve.
A régészeti emlékek között a Windischgrätz gyűjteményből megvásárolt Tanagra figura mellett a kiállításban még kettő látható, ezek a gyűjtemény legrégibb darabjai. A római kori olajmécsesek, tető oromdíszek, apró bronz tárgyak mellett kiemelkedik szépségével egy domborműves díszítésű, kis méretű üvegedény. Közös vitrinbe kerültek a középkori terrakotta és festett, mázas csempetöredékek, köztük egy lovagalakos kályhacsempe.
További információk:
Városi Művészeti Múzeum - Váczy Péter Gyűjtemény
Cím: Győr, Nefelejcs köz 3.
Tel: +36 (96) 318-141